Dörnyei András

Cserépkályha készítő
+36-20-9-50-55-29

Cserépkályha méretezése

2016. 06. 08. 21:46:43

Fontos, hogy a cserépkályha az adott épületben/helyiségben megfelelő méretű legyen, és ezáltal a szükséges energiamennyiséget túlfűtés nélkül biztosítani tudja, akár jelentős külső és belső hőmérséklet különbségnél is. Az épület/helyiség adottságait figyelembe véve a következő adatok megadásával képet kaphatunk, hogy mekkora tüzelőberendezésre lehet szükségünk (a kapott csempeszám egyben tartalmazza a sarok csempéket is):

alapterület és belmagasság.

Ebből ki lehet számolni, hogy az adott helység(ek)ben mennyi a légköbméter. Egy kályha csempe körülbelül 1,5 köbméter levegőt melegít fel, ez mutatja meg nekünk, hogy mekkora teljesítményű kályhára van minimum szükségünk. Természetesen a kapott szám nem lesz pont egy kályha mérete, így mindig azt javaslom, hogy kicsivel nagyobbat építsünk. Így a tüzelőberendezés nem lesz túlfűtve, a kívánt meleget könnyedén és hosszan élvezhetjük.
Kandallók esetében kicsit más, talán könnyebb a helyzetünk. Manapság a gyártók megadják a betétek teljesítményét, rendszerint kilowatt-ban (kW), mellette általában szerepel az is, hogy mekkora területet képes befűteni. Itt is érdemes kicsivel nagyobban gondolkodni a kényelem és biztonság érdekében, illetve a kandallóbetétekhez kapható például hődob, amivel kismértékben tovább növelhető a teljesítmény.