Dörnyei András

Cserépkályha készítő
+36-20-9-50-55-29

Mivel lehet a cserépkályhában fűteni?

2016. 05. 25. 23:44:11

Ez az egyik legfontosabb és legsarkalatosabb dolog egy cserépkályha esetében, nem lehet elégszer elmondani! A kályha felfűtése során különböző gázok és égéstermékek keletkeznek, melyek belül végig járják az összes járatot, miközben hőt adnak le. Ezért fontos nagyon odafigyelni a megfelelő módszerre és tüzelőanyagra. A legmegfelelőbb ha kemény fát használunk (cser, tölgy, illetve akác), a lényeg, hogy minél kevesebbé legyen olajos, lakkos, előkezelt, stb. Ezek az anyagok tökéletlen égést eredményeznek, ami végül a kályha károsodásához vezethet, vagyis a kerítést, maradék parkettát, ilyesmiket nem jó elégetni.A másik hangsúlyos tényező a fa víztartalma. Ez esetben a legideálisabb a két éves, légszáraz tűzifa, vagyis két évig fedett és egyben védett helyen száradó kemény fa. Ugyanis így érhető el a legtermészetesebb úton, hogy a nedvességtartalma a legalacsonyabb legyen.Igen, tudom hogy elég körülményesnek tűnik, meg különben is: "A Józsi hozott mútkor, jó vót az, csak fél desznyót kért érte." Nem, inkább tartsuk meg azt a fél disznót. Mindenkinek van egy ismerőse, aki tud hozni olcsón tüzelni való fát, de nézzük kicsit más szemszögből. Puha, nedves vagy előkezelt fával fűtünk, örülünk mert olcsó volt, hamar kifuvarozták és már loboghat is a tűz a kályhában. Majd 2-3 év után rakoncátlankodni kezd a kályhánk, nehezebben gyullad be, égés során is vissza-visszaböffent egy kis füstöt, hamarosan már nincs is huzat benne. Az ember vakarja a fejét hogy mégis mi baja lehet, hiszen jól és jókor tüzelt benne. Kihív egy szakembert, belenéz a cserépkályha tetejébe, és sűrű fejcsóválás mellett vagy ében fekete cseppkő képződményeket mutat nekünk, vagy vödörszámra adja a kormot a kezünkbe. Ilyenkor a kályhát át kell rakni, meg kell tisztítani minden elemét, ki kell cserélni az elégett anyagokat, vagyis 2-3 év után megint komoly költségünk van vele az ideális 12-15 év helyett.Mindig elmondom az újdonsült tulajdonosoknak, inkább figyeljünk oda a fa fajtájára és minőségére, mert minimális ráfordítással hosszú évekkel hosszabbíthatjuk meg a fűtőberendezésünk életét, sokkal tovább élvezhetjük melegségét.Tehát a kályhás-fáma: minimum 2 éves légszáraz kemény tűzifa! Felejtsük el a raklap darabokat, kerítés vagy tető léceket, fenyőgallyakat, maghéjakat, kukoricacsutát, műanyagokat és tűzveszélyes dolgokat, bárki bármit mond, ezek csak baj okoznak!